Készítettünk egy kérdőívet, hogy jobban megismerjük a Hatszínvirágos közösséget, ahol lehetőség nyílt kérdéseket is feltenni nekünk. Az egyik amire kíváncsiak voltatok, hogy vannak-e rutinjaink: reggeli, esti, bármilyen, amit mi magunk használunk a mindennapokban. Ebben a bejegyzésben a napi rutinomról fogok mesélni, és hoztam néhány gondolatébresztő kérdést is, hogy Te is megtaláld a Hozzád passzolót.
Életmódváltás okosan, avagy újévi fogadalmak helyett
Ha Te is azok közé tartozol, akik újévkor nagy lendülettel belefogtak, hogy megreformálják az életmódjukat, akkor a mai napra hoztam pár fontos gondolatot, ami segíthet, hogy ez a vágyad ne csak egy gyors fellángolás maradjon, hanem idén valóban el is érd a kívánt eredményeket.
Kreatív évindító gyakorlat
Az év eleji időszak remek alkalmat kínál arra, hogy végiggondoljuk az életünket: az évet, ami mögöttünk áll, a terveinket, amit a jövőben szeretnénk megvalósítani, és megvizsgáljuk, hol tartunk most egyáltalán. Amit persze bármikor megtehetünk, de ha már amúgy is január eleje van, akkor ez most duplán tökéletes alkalom, hogy ne halogasd, hanem belekezdj MOST! Ebben az írásomban ehhez találhatsz inspirációt. A mai napra egy rugalmas tervezős, szabadabb stílusú gyakorlatot hoztam, ami jól megmozgatja a képzeletedet. Akár bemelegítésnek is kiváló egy konkrét klasszikus évtervezés előtt – de önmagában is megállja a helyét. Csak tollra, papírra (esetleg egy füzetre) és egy nyugodt órára van hozzá szükséged.
Miért fontos, hogy kapcsolódj önmagadhoz?
Itt a Hatszínvirágnál gyakran hangzik el, hogy abban szeretnénk támogatni, hogy kapcsolódj önmagadhoz. De mire jó ez? Miért is fontos, hogy kapcsolódj a belső világodhoz? Ebből a blog bejegyzésemből megtudhatod. ;-)
Kreatív szabad írás - alap gyakorlat
A mai bejegyzésben az egyik kedvenc kreatív írás gyakorlatomat szeretném megosztani Veletek, ami igen egyszerűen hangzik, de ha végigcsinálod, nekem az a tapasztalatom, hogy meglepő mi minden felszínre tud bukkanni és pozitívabb irányt venni mindössze 15-20 perc alatt.
Ma megengedem magamnak, hogy ...
Hogy fejeznéd be ezt a mondatot? :-)
Heti self care rutin - ahogy én csinálom
Nemrég készítettünk egy kérdőívet, hogy jobban megismerjük a Hatszínvirágos közösséget, ahol lehetőség nyílt kérdéseket is feltenni nekünk. Az egyik amire kíváncsiak voltatok, hogy vannak-e rutinjaink: reggeli, esti, bármilyen, amit mi magunk használunk a mindennapokban. A mai nap erről szeretnék kicsit mesélni.
Hogyan hozz egy kis harmóniát a napjaidba?
Az elmúlt hónapokban mindannyiunk életét rengeteg változás érte. Azt hiszem, mind érezzük a mindennapokban, hogy rengeteg a félelem, a frusztráció, a bizonytalanság a világban, ami körülvesz most minket. Hogyan hozhatnánk mégis egy kis harmóniát a mindennapokba?
A tavaszi megújulás első lépései
Tavasszal általában a legtöbbünkben megérik a tisztulási, "újjászületési vágy". Ha felszedtünk néhány kilót a téli hónapok alatt, elindul testünk formálása. Emellett érdemes lehet figyelmet fordítani a lelki, szellemi egészségünk megőrzésére, feltöltésére is. Az is előfordulhat, van olyan területe az életünknek, ahol megérett az idő a változtatásra és az újratervezésre. Ezek feltérképezéséhez hoztam a mai cikkemben néhány gondolatébresztő ötletet és egy gyakorlatot, ami segít kapcsolódni önmagadhoz és végiggondolni, hogyan fogj hozzá a megvalósításhoz.
Hétindító gyakorlat
Szoktál hét elején/végén/bármikor időt szentelni annak, hogy végiggondod a napokat, vagy inkább csak az "ahogy esik puffan - foglalkozom mindig azzal, ami épp jön/amit nagyon muszáj" híve vagy? Vagy valahol a kettő között? Nálad mi lesz a héten a fókuszban? Csak a tennivalókat gondolod végig, vagy esetleg tudatosan tervezed a töltődésre, egészségedre fordított időt is?