3+1 ok, ami akadályozhat a céljaid elérésében

A héten már sok szó esett arról, hogy mit tehetünk, hogy elérjük a céljainkat. A mai nap arról lesz szó mit ne tegyünk, mik azok a dolgok, gondolatok, amivel megnehezíthetjük a saját dolgainkat. Ezt a 3-at kőkemény saját tapasztalat szülte – szóval itt most magamról is beszélek. Már egy ideje felismertem ezeket, de még mindig előfordul, hogy emlékeztetnem kell magamat rájuk, mert azért még be-bepróbálkoznak elterelni az utamról (de résen vagyok ;-)). Íme a piszkos listám:

1. Az energiák szétszórása. Értem ez alatt, amikor túl sok mindent akarsz egyszerre. Jó volna önmegvalósítani és haladni a vállalkozás tervekkel, emellett egészségesen élni: heti 2-3 edzés és odafigyelni a kajázásra is, egy kis kreatív feltöltődés (hűűű, de itt is olyan sok klassz dolog van: itt van a fotó könyv, a pasztellrajz online tanfolyam, meg pont most láttam a FB-on azt az annyira tuti pontozós technikát is, hűűűű azt is ki kell próbálnom mielőbb), rendszeresen olvasni, hogy pallérozzuk azt az elmét is, aztán itt vannak a csipp-csupp ügyek, mint kipucolni a nyakig sáros cipőket a hétvégi túra után, elintézni végre a kávéfőző garanciáját ami elromlott már vagy 3 hete, a Cicákat elvinni az állatorvoshoz, itt az ovi már megint beteg a gyerek és ja igen, ha belegondolunk a család és a háztartás elviszi úgy az idő… 80%-át? Szóval igen … muszáj fókuszálni, priorizálni és amit lehet kiszervezni… és elfogadni, hogy mennyi az, amennyi belefér, és azzal és úgy haladni, ahogy a lehetőseimhez mérten a legjobban tudok. (igen, itt  mindjárt ugorhatnánk a 3. ponthoz) De ha leosztom a feladataim, és látom hogy mire mennyi idő jut és mi az ami reálisan abba belefér, és amikor ott van annak a valaminek az ideje, már tudom, hogy mivel foglalkozzak, az rengeteget tud segíteni. A kreatív project példáját nézve például sokáig problémám volt, hogy tényleg annyira sok minden van, amit szeretnék kipróbálni és a meglévők közül is rendszeresen gyakorolni, hogy amikor odajutottam, hogy van végre egy kis én-időm, azt se tudtam mibe kapjak, aminek az lett a vége általában, hogy inkább nem csináltam semmit sem (vagy mire kitaláltam és előszedtem a szükséges cuccokat, addigra elmúlt az én-idő), ami szörnyű frusztrációt okozott bennem. Erre a problémára találtam egy kérdést, ami segített a helyzet megoldásában: Melyiket csinálod meg először? 🙂 Ezt a következőképp oldottam meg a gyakorlatban: minden hónapban kiválasztok 1 kreatív projectet, amire fókuszálok. Ehhez előkészítek minden szükséges eszközt könnyen előszedhető (gyerekek által nem elérhető :-)) helyre, hogy amikor idő van rá, rögtön tudjak vele haladni. A többit pedig elpakolom nem látható helyekre, és nem foglalkozom velük. Tudatosan kerülöm az info dömpinget a neten a témában, ha mégis belefutok vmi nagyon vonzó dologba elmentem és nem mélyedek bele. Csak arra az 1-re fókuszálok, amit választottam. A hónapban pl. fotókönyvezek 🙂 Sokkal hatékonyabb vagyok így, és sokkal több mindent tudok megcsinálni, mintha csak csapongok és egyszerre akarok mindent. Az élet többi területére is igaz ez. Szóval reális felmérése a helyzetnek, megoldások keresése, priorizálás és fókuszálás. Ezek azok amelyek segítettek nekem elkezdeni felszámolni az őskáoszt. 🙂

2. Korlátozó hiedelmek. Rengeteg olyan gondolat kering a fejünkbe, melyeket tényként kezelünk, és gyönyörűen szabotáljuk magunkat az előrehaladásban velük. Erre is mesélek egy konkrét példát a saját életemből. Sokáig az egyik legerősebb korlátozó hiedelmem egy elterjedt ezo-spiri közhely volt, mely szerint ha a helyeden vagy és az “igazi” utadat járod, megy minden, mint a karikacsapás, az élet szépen egyengeti az utadat és minden flottul megy mindörökké. Rengetegszer elbizonytalanított, hogy biztos nem a jó úton járok, nem ez a “valódi célom”, mert akkor nem kellene ennyi nehézséggel szembe néznem. Míg nem egy szép napon rádöbbentem, hogy ez egyszerűen nem igaz! 🙂 Nem azért jönnek a nehézségek, mert rossz helyen vagyok – mégcsak nem is azért mert bevonzom ha már a közhelyeknél tartunk, hanem mert az élet ilyen. Hatalmas megkönnyebbülés volt ezt felismerni. Végigolvasva sok sikeres ember önéletrajzát, egyet sem találtam még, ahol csak úgy magától az ölükbe hullott volna minden. Amiben viszont egyezést mutatnak, az a kitartás. Így leírva már olyan tisztának tűnik ez a dolog, de bizony sokszor feladtam ez miatt. Azért is osztom meg most ezt Veletek, hogy hátha ez nemcsak az én rosszul berögzült mintám. Szóval ne adjátok fel a céljaitokat csak azért, mert nem mindig könnyű! Ahogy egyik kedvenc íróm, Richard Bach is mondja:

3. Maximalizmus: amikor az ember túl sok mindent akar (lásd 1. pont) és amikor csak a tökéletes az elég jó. Régen iszonyat maximalista voltam … aztán született 2 gyönyörű, imádnivaló gyerekem… és rájöttem, hogy muszáj valamiből feladni. Az embernek vannak határai – amiket lehet nem tiszteletben tartani, és egy ideig feszegetni, de hosszú távon tuti visszaüt – és nem lehet egyszerre az összes életterületen a maximumot nyújtani. Fel a kezekkel akinek sikerült! 🙂 A fekete és a fehér közt létezik még sok-sok árnyalat.  Az elején baromi nehéz volt, de ezt a témát már elég jól sikerült megszelídíteni.

"Pretty pretty please, don't you ever ever feel.
Like you're less than fuckin' perfect.
Pretty pretty please, if you ever ever feel, like you're nothing.
You're fuckin' perfect to me!"

/Pink: Fuckin' Perfect/

"Nagyon szépen kérlek
Sose érezd
Hogy nem vagy
Kib*szott tökéletes

Nagyon szépen kérlek
Ha valaha azt érzed
Hogy senki vagy
Számomra kib*szott tökéletes vagy"

https://www.youtube.com/watch?v=ocDlOD1Hw9k

+1: Vég nélküli ventilálás: ez az az állapot, amikor az ember csak sorolgatja a korlátait, a lehetőségeinek a hiányát és gyönyörű elméleteket gyárt arról, hogy mik az akadályok és mit miért nem tud megcsinálni. Ha szeretnéd, hogy a dolgaid megoldódjanak, át kell állítani az elmét a hiányról a bőségre, a kifogásokról a megoldás fókuszra. Amikor elkezdenéd sorolni a "miért nem"-eket, nézd inkább helyettük a "miért igen"-et. A miért nem tudom helyett tedd fel a kérdést: HOGYAN TUDNÁM? Tök mindegy milyen helyzetben vagy, és hogy kerültél ide - az meg pláne mindegy, hogy a szomszéd Lujzának mennyivel könnyebb vagy nehezebb - neked ez van amiből dolgozhatsz és kész. Hogyan tudnál megoldást találni, mik a lehetőségeid?

Gyakorlati tipp: Keress 10 percet, egy üres papírt és egy tollat, és tedd fel a kérdést magadnak, hogyan tudnám megoldani ezt a problémát? Majd adj magadnak 5 percet és írj le mindent, ami jön. Ne válogass a gondolatok közül, csak írj. Ha nem érezted elsőnek elég hatékonynak a gyakorlatot, ismételd meg. Fontos, hogy le is írd, ne csak az agyadban járasd a gondolatokat, úgy hatékonyabb a feladat! Az a tapasztalatom, hogy bár magunk számára is meglepő néha, de tényleg bennünk vannak a megoldások. Csak fontos keressük őket és hogy kérdezzünk! Ha ott a papíron nem is jönne ki - bár az esetek nagy százalékában már ez hoz hasznos felismeréseket - ha kérdezünk, akkor az élet bizony be is dobja  a válaszokat. Legyél nyitott, és tegyél egy próbát! :-)

Ha tetszettek az itt olvasottak iratkozz fel a Hatszínvirág Hírlevélre, és csatlakozz a FB oldalamhoz, ahol minden nap harmónia- és egészség tippekkel, ajánlókkal, gondolatébresztő idézetekkel, receptekkel várlak Benneteket.

Szeretettel!

Mariann

3+1 ok, ami akadályozhat a céljaid elérésében
Scroll to top