6 idő- és energiarabló

Nagyon sok - szerintem gyakorlatilag szinte mindenkit - érintő probléma a mai világunkban, hogy a legtöbben úgy érezzük, nincs időnk semmire.

Amióta coachinggal foglalkozom, számomra az egyik legnagyobb, érezhető pozitív hozadéka a dolognak, hogy megtanultam sokkal hatékonyabban kezelni az időmet és energiámat. Én alapvetően az az "őrült, kreatív művészlélek" típus vagyok, és ez számomra nem kis kihívás volt. Ha 1-10-es skálán kellene értékelnem, azt mondanám, hogy egy 1,5 évvel ezelőtt 2-es szinten voltam, most sok önismereti munka árán egy jó erős 7-nek érzem a dolgot. (Ha akkor kérdezel, szerintem egy 4-re értékeltem volna az akkori szintemet, de most hogy látom mennyivel jobban is lehet ezt csinálni, így utólag be kell látnom, hogy nem volt ez ott :-D ) Az egyik első lépés szerintem, amire érdemes ránézni a témában, hogy mire megy el feleslegesen idő/energia, mi az a pont, ahol el lehetne kezdeni javítani.

6 gyakori idő- és energiarabló például:

1. Panaszkodás és pletykálkodás: Ha ahelyett, hogy abba fektetnéd az energiádat, mit szeretnél elérni, arra pazarlod, hogy panaszkodsz és azt sorolod (akár másoknak, akár saját magadnak), hogy mi miért nem megy, milyen akadályok vannak előtted, ki és mi miatt nem jutsz egyről a kettőre. Ettől jobban biztos nem fogod magad érezni, és az ügyeden sem fog segíteni, de legalább jól lehúzhatod vele magadat (és másokat) is. Jobban jársz ha ehelyett arra koncentrálsz mi az, amit tudnál tenni Te magad azért, hogy jobb legyen a helyzet. A másik hasonló lehúzó, energiarabló tevékenység a pletykálkodás: mindenki jobban jár, ha inkább a saját dolgoddal foglalkozol 😉 A régi gondolati- és viselkedési minták megváltoztatása nem megy egyik napról a másikra – légy türelmes magadhoz – de már az is nagyon jó, ha észreveszed, amikor így viselkedsz és tudatosítod ezt magadba. Ha felismered, tudatosítod a folyamatot, már van lehetőséged másként dönteni és változtatni. 

2. A túl sok kütyü használat és állandó közösségi média jelenlét. Nem vagyok a drasztikus mindent-vagy semmit megoldások híve, sőt, kifejezetten szeretek egy csomó dolgot a mai korból, és abszolút nem értek egyet a “jaj, régen minden mennyivel jobb volt” gondolatmenettel, de az biztos, hogy nagyon kell figyelni a mértékre és a megfelelő egyensúlyra, mert az állandó nyomkodás és a non-stop csipogó értesítések és üzenetek nagyon felboríthatják a napunkat, és megosztják a figyelmünket. Nem gondolom, hogy teljesen ki kellene iktatni ezeket a dolgokat az életünkből, helyette inkább meg kell tanulnunk őket okosan használni, hogy ne ők irányítsák az életünket, hanem tényleg azért legyenek, ami a funkciójuk: könnyebbé tenni a napjainkat. Számomra sokat segített az például, hogy blokkosítva foglalkozom az emailekkel, telefonokkal, nem vagyok non-stop elérhető, kikapcsoltam az állandó csipogást és akkor nézem meg az értesítéseket/leveleket, amikor én úgy gondolom hogy szeretnék vele foglalkozni, valamint estére/éjszakára nem viszek be az ágyba telefont, a hálószoba kütyü mentes övezet.

3. Túl sok stressz: ezt azt hiszem nem kell ragozni. Ha sok a stressz az életedben, mindenképp érdemes végiggondolni, hogy tudnál rajta csökkenteni, illetve elsajátítani olyan technikákat, amik segíthetnek a kezelésében, csökkentésében. Nálam ami bevált az a heti minimum 2 testmozgás, és a kreatív tevékenységek. A mozgásból a legjobb, ha az egyik olyan jellegű, ami segíti a relaxációt és az elmém elcsendesedését: például a jóga, vagy szeretem még a különböző táncos mozgásformákat is, mint például a NIA. Ezek persze csak az én megoldásaim, nem biztos hogy Neked is ez bejönne, a lényeg, hogy kezd el keresni mi az ami a Te személyiségedhez passzol és próbálj ki többet, amíg meg nem találod a számodra megfelelőeket.

4. Túl sok aggódás, múlton/jövőn rágódás: ha nem vagy jelen az életedben, és állandóan azon pörögsz, hogy egyrészt mi volt, vagy a másik: hogy mi lesz a jövőben, akkor egy idő után csak azt veszed észre, hogy pörögnek a napok, hetek, hónapok a naptárban, de Te valahogy mintha nem lennél jelen a saját életedben. Ha mindig csak vársz valamire, “majd jó lesz, ha elköltözünk egy nagyobb házba”, “majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek”, “majd ha elvégzem ezt az iskolát” … akkor könnyen ki fog folyni az időd a kezedből. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy soha ne tekints vissza, vagy hogy ne tervezz előre, viszont ha az időd nagy részében nem vagy jelen az életedben, és mindig csak vársz valamire, az elviszi az idődet/energiádat. Oké, persze, nagyon jó lesz majd akkor, de mi az, ami esetleg már most is jó, szerethető az életedben, mi az amiért hálás lehetsz, illetve mit tudnál tenni azért, hogy a mostani időben is jól (jobban) érezd magadat? Napjainkban nagyon divatosak a különböző mindfullness technikák, amik segítenek megtanulni megélni a jelen pillanatait, ha úgy érzed számodra is érdekes kérdés ez, olvass utána a témának.

5. Kevés pihenés: ha nem figyelsz oda arra, hogy legyen elég időd a pihenésre, feltöltődésre is, akkor tuti megcsappan az energiaszinted, ami hosszú távon mind testileg, mind lelkileg gondot fog okozni. Szerintem jobb nem elmenni a végletekig, és a mindennapokban odafigyelni erre. Sokan sajnálják az időt a pihenésre, és úgy érzik állandóan valami “hasznosat” KELL csinálniuk, de figyeld meg milyen az, ha nem hajtod magad a végletekig, és időben elkezdesz odafigyelni magadra, hogy mikor jönne jól egy kis töltődés. Ha nem erőltetett menetben nyomod végig a napokat, hagysz időt a pihenésre is, újult erővel a munka és egyéb “”fontos” dolgok is jobban fognak menni, és sokkal hatékonyabbá válsz.

6. Egészségtelen életmód: a nem megfelelő étkezési szokások, a testmozgás hiánya szintén jócskán lecsapolhatják az energiaszintünket, érdemes figyelmet fordítani erre. Ha úgy érzed egyedül nem megy, érdemes szakszerű segítséget kérni a témában szakképzett dietetikustól: sok időt és téves zsákutcát megspórolhatsz vele, ha nem a neten böngészel és próbálod kiszűrni, hogy mi az ami valóban egészséges táplálkozás és mi az, ami nem. A táplálkozás manapság tipikusan az a téma, amihez mindenki ért – mint a focihoz és a gyerekneveléshez – és sokszor a legszélsőségesebb diéták hívei folytatják a legagresszívebb kommunikációt, nem kis zavart okozva ezzel a fejekben. Országos szinten működnek EFI irodák, ahol ingyen tanácsadást kaphattok a témában, ha olvasnivalóra vágysz, akkor szeretettel ajánlom a jelenlegi hazai ajánlást, az Okostányért, és egy cikkemet a számodra megfelelő életmód kiválasztásához.

Gyakorlati tipp: ha úgy érzed Neked is van min változtatnod a fenti listából, válaszd ki azt az 1-et, ami a legnagyobb pozitív változást hozná az életedbe. Szánj rá egy nyugodt 15 percet, és írd össze milyen lépéseket tudnál megtenni azért, hogy javuljon a helyzet. Ha kész vagy, állíts fel fontossági sorrendet, és kezd neki lépésről-lépésre a változtatásnak! Te melyikkel kezdesz?

Ha tetszettek az itt olvasottak iratkozz fel a Hatszínvirág Hírlevélre, és csatlakozz a FB oldalamhoz, ahol minden nap harmónia- és egészség tippekkel, ajánlókkal, gondolatébresztő idézetekkel, receptekkel várlak. Ha van olyan barátnőd, akinek úgy gondold, hogy tetszene, köszönöm ha Őt is meghívod. 🙂

Szeretettel,
Mariann

6 idő- és energiarabló
Scroll to top