A tavaszi megújulás első lépései

Tavasszal általában a legtöbbünkben megérik a tisztulási, "újjászületési vágy". Ha felszedtünk néhány kilót a téli hónapok alatt, elindul testünk formálása. Emellett érdemes lehet figyelmet fordítani a lelki, szellemi egészségünk megőrzésére, feltöltésére is. Az is előfordulhat, van olyan területe az életünknek, ahol megérett az idő a változtatásra és az újratervezésre. Ezek feltérképezéséhez hoztam a mai cikkemben néhány gondolatébresztő ötletet és egy gyakorlatot, ami segít kapcsolódni önmagadhoz és végiggondolni, hogyan fogj hozzá a megvalósításhoz.

Tervezd be magadat is az életedbe!

Akár a rendszeres testmozgásról, akár egyéb tevékenységről van szó, amit azért végeznél, hogy jobban érezd magad a bőrödben, érdemes végiggondolni, hogy mikor fog beleférni a hetedbe. A „majd egyszer” vagy „ha majd lesz egy szabad percem” általában egyenlő azzal, hogy „elmarad”. Gondold végig, hogy mikor tudsz erre időt teremteni! Írd be ezt is a naptáradba – ahogy egy fontos megbeszélést, eseményt is tennél. Persze előfordulhatnak olyan váratlan helyzetek, amik ezt felülírják, de ha már van egy határozott elképzelésed róla, sokkal nagyobb az esélye, hogy meg is valósítsd. Ha nincs semmi rendszer a napjaidban, heteidben, és igazából nem is tudod megmondani, hogy mivel töltöd az idődet, akkor érdemes ezt tenni 0. lépésnek. Nézz rá a kérdésre és figyeld magad. Próbálj ki néhány napig például egy olyan alkalmazást, ami segít ennek a megfigyelésében (pl. TimeTracker). Megdöbbentő eredményeket tud hozni , hogy a néha „kicsit ránézek a telefonomra” valójában lehet akár több óra is a valóságban. Itt át is térünk a következő pontra:

Korlátozd az időrabló tevékenységeket!

Manapság az egyik leggyakoribb időrabló tevékenység a túl sok kütyü használat és állandó közösségi média jelenlét. Nem vagyok a drasztikus „mindent vagy semmit” megoldások híve. Sőt, kifejezetten szeretek sok dolgot a mai korból, és nem értek egyet a “jaj, régen minden mennyivel jobb volt” gondolatmenettel, de az biztos, hogy nagyon kell figyelni a mértékre és a megfelelő egyensúlyra, mert az állandó nyomkodás és a non-stop csipogó értesítések és üzenetek nagyon felboríthatják a napunkat, és megosztják a figyelmünket. Sokunknak a munkájából adódóan sem működhet a teljes kiiktatás. Ehelyett megtanulhatjuk őket okosan használni, hogy ne ők irányítsák az életünket, hanem tényleg azért legyenek, ami a funkciójuk: könnyebbé tenni a napjainkat. Számomra sokat segít az például, ha blokkosítva foglalkozom az e-mailekkel, telefonokkal, és nem vagyok non-stop elérhető. Az állandó csipogás megzavarja a fókuszált, hatékony munkát, így érdemes ezeknek határt szabni.  Estére/éjszakára nem viszek be az ágyba telefont, a hálószoba kütyümentes övezet. Lehet, hogy a Te életedben máshol lesznek az optimális határok, de mindenképp fontosnak tartom, hogy végiggondold ezt a kérdést, és húzd meg őket. Mennyi az az idő egy napból, amit erre szeretnél fordítani? Figyeld meg, ez mennyire valósul meg! Ha van min változtatni az elején, használj ehhez időmérőt, és tartsd magad hozzá. A tévénézés esetén szintén érdemes végiggondolni és feltenni ezeket a kérdéseket. Már csak a kísérlet kedvéért is érdemes tenni ezekkel a dolgokkal egy próbát. A tested és lelked is hálás lesz ezért a döntésért.

Hol van szükséged a megújulásra? - gyakorlat

Végezetül hoztam egy írásos gyakorlatot, ami segít végiggondolni, hogy mi az, amiben most a legnagyobb szükséged volna a megújulásra. Az elvégzéséhez javaslom, hogy teremts magadnak egy nyugodt 30-40 percet, amikor nem zavarnak meg, és le tudsz csendesedni, elmélyülni a saját gondolataidban. Papírra, tollra, és egy stopperre/időmérőre lesz szükséged az elvégzéséhez.

Nagyon fontos, hogy le is írd a válaszaidat, ne csak gondolatban pörgesd végig a kérdéseket. Teljesen más mélységekből fognak születni a válaszok.

Jó, ha nyugodt lelkiállapotban fogsz neki az írásnak. Készíts magadnak egy csésze teát, végezz el egy relaxációt vagy légzőgyakorlatot, kapcsolj be egy kellemes zenét – vagy tégy bármit, ami számodra segíti ennek elérését.

Első lépésként nézd meg az alábbi képet, és írj róla szabadon 3 percig. Hagyd nyugodtan áramolni a gondolataidat, és vess mindent papírra, ami jön. Engedd el a kontrollt. Nem kell senkinek megmutatni, nem kell most senkinek megfelelni, nem kell semmilyennek lenni: magadnak írod.

Ha esetleg nehezen indulna be az írás, nyugodtan papírra vetheted ezt is, hogy „most nem jut semmi az eszembe, nem szoktam kézzel írni…stb” és próbálj meg túllendülni ezen. Írj le mindent, ami jön.

Ha ezzel végeztél, válaszolj az alábbi kérdésekre. Mindegyikre szánj 3-3 percet:

  • Melyik az az életterületed, ahol a legnagyobb szükséged volna a megújulásra?
  • Mit kell megújítanod a belső világodban, hogy újra szárnyalhass?
  • Miből meríthetsz erőt?
  • Hogyan tudnád beilleszteni az életedbe?
  • Mi a legszebb reményed az idei tavaszra?
  • Mit tudsz tenni azért, hogy mindez megvalósuljon?

Ha megvannak a válaszaid, határozd meg, mi lesz az első lépésed a megvalósítás felé, és hogy miikor fér bele? Majd tedd is meg!

Bízom benne, hogy tetszett a gyakorlat, és hozott a számodra pár nyugodt percet és friss felismerést.

Ha úgy érzed jól jönne további segítség a tavaszi megújulás megvalósításában, kövess minket itt a blogon és FB-on további ötletekért. Ha személyes kérdéseidben szeretnél egyéni támogatást kapni, akkor jelentkezz be egy coachingra!

Szeretettel,

Mariann

 

A tavaszi megújulás első lépései
Scroll to top