Az 5 szeretetnyelv

A stabil, jól működő kapcsolatok egyik alappillére a megfelelő kommunikáció; és hogy mindegyik fél szeretve érezze magát az adott kapcsolatban. Ennek megvalósításában lehet segítségünkre az öt szeretetnyelv megismerése. Hallottatok már róla? Ez egy nagyon hasznos elmélet ahhoz, hogy jobban megértsük a másik és önmagunk viselkedését, és hogy megfelelően kommunikáljuk ki az igényeinket. Nemcsak a párkapcsolatnál, a szülő-gyerek kapcsolatoknál vagy bármely társas kapcsolatnál sikerrel alkalmazható! Ebből a bejegyzésből megismerheted a szeretetnyelvek típusait és hoztam egy kis inspirációt a gyakorlati használatához is.

Az 5 szeretetnyelv Gary Chapman amerikai író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó nevéhez fűződik. Chapman a személyes szeretetnyelvünket az idegen nyelvhez hasonlítja, mi szerint ha két eltérő anyanyelvű ember találkozik, csak nehezen értik meg egymást. Azonban ha egyikük megtanulja a másik nyelvét, akkor lehetővé válik a megfelelő kommunikáció. Így van ez a szeretet nyelvén is. Fontos, hogy úgy fejezzük ki a párunknak a szeretetünket, amiből Ő úgy érzi, hogy szeretjük; és visszafelé ugyanez. Lehet nem az a gond, hogy a másik nem szeret bennünket, csak nem úgy fejezi ki, ahogy az nekünk a legjobb és ez számos félreértésre adhat okot - pedig csak kommunikációs problémáról van szó.

Chapman 5 szeretetnyelvet különböztet meg, melyek a következőek:

  • Elismerő szavak: dicséret, szóbeli megerősítések, kedves szavak - ennél a típusnál a szavak többet érnek a cselekedetnél
  • Minőségi idő: akkor érzi, hogy szeretik, ha rá irányul az osztatlan figyelem, ami lehet egy beszélgetés, egy közös program, egy közös vacsora... a lényeg az osztatlan és a minőségi figyelem, amikor csak vele foglalkozunk, ha elmegyünk egy közös vacsira és közben a telefont nyomkodjuk, vagy ha miközben beszél hozzánk a tévét bámuljuk - abból nem fogja érezni
  • Ajándékozás: bármilyen ajándék - amit ne keverjünk össze az anyagiassággal, nem az érték a lényeg, hanem az, hogy kap valamit, hogy a másik időt/energiát fordít arra, hogy meglepje őt
  • Szívességek, szolgálatkészség: ide tartozik minden cselekvés, a másik fél által elvégzett feladatok, például bevásárlás, főzés, mosás, takarítás, férfiaknál megtankolja a kocsit, felfúrja a polcot.... szívességek, amelyek tervezést, időt és fáradságot igényelnek, amivel megkönnyítjük a másik életét.
  • Testi érintés: Van akinek egy érintés többet mond 100 szónál: átölelés, hátba veregetés, kézfogás, a kar, váll vagy az arc figyelmes megérintése, bármilyen testi kontaktus... ;-)

Természetesen ritka az egyetlen tiszta típus, de mindenkinek van egy elsődleges szeretetnyelve, amelyen a legjobban lehet rá hatni. A félreértések, csalódások és párkapcsolati/házassági problémák hátterében gyakran az áll, hogy szeretetünket nem partnerünk szeretetnyelvén fejezzük ki. Tehát amit érdemes végiggondolnunk (ha eddig nem gondoltuk még erre ilyen szemszögből), hogy: párunknál melyik az elsődleges szeretetnyelv, és vajon hogyan szerezhetünk neki a legtöbb örömet - ha nem tudjuk, mindenképp beszélgessünk vele erről, illetve Neked mi a fontos, Te miből érzed a legjobban a szeretetet, és fontos, hogy ezt is kommunikáld a másik felé. Ha eddig erről nem beszéltetek, ennek az átrágása jó kis közös program lehet: és ennek tudatában sokkal könnyebb kiválasztani a megfelelő ajándékot is bármilyen alkalomra, mert már tudni fogod, hogy mi az, amivel valóban örömet tudsz szerezni a másiknak.

Egy kis inspiráció így Valentin-nap tájékán /vagy bármilyen alkalomra/ a különböző típusoknál:

  • Ha a párod elsődleges szeretetnyelve az elismerő szavak: írhatsz például neki egy levelet amiben elmeséled neki mit szeretsz benne; készíthetsz Számára egy kis scrapbook albumot néhány kedves szóval és fényképpel, vagy gyűjts össze egy csinos kis üvegben vagy dobozban cetlikre írva az általad szeretett pozitív tulajdonságait és azt amit szeretsz benne
  • Ha a párod elsődleges szeretetnyelve a minőségi idő: akkor jó választás lehet egy élményajándék - például egy páros mandalafestés ;-) - vagy bármi ami közel áll az érdeklődési körötökhöz
  • Ha a párod elsődleges szeretetnyelve az ajándékozás: akkor igazából bármilyen kézzel fogható ajándék jó ötlet lehet.
  • Ha a párod elsődleges szeretetnyelve a szolgálatkészség: főzhetsz neki egy finom vacsorát a kedvenc ételeiből, vidd ágyba a reggelit, készíts elő neki egy forró habos fürdőt, vagy légy figyelmes és válassz bármilyen szívességet. Mi az, amit utál csinálni? Hivatalos ügyek intézése? Vagy a portörlés a mumus? Válllald át helyette! ;-)
  • Ha a párod elődleges szeretetnyelve a testi érintés: ölelés, csók, masszázs, egy kis erotikus tánc ... a lehetőségek száma elég sokrétű ebben az esetben, de ezt már inkább a fantáziátokra bízom ;-)

Ha tetszettek az itt olvasottak iratkozz fel a Hatszínvirág Hírlevélre, és csatlakozz a FB oldalamhoz, ahol minden nap harmónia- és egészség tippekkel, ajánlókkal, gondolatébresztő idézetekkel, receptekkel várlak Benneteket.

Az 5 szeretetnyelv
Scroll to top