Miért jó a gyerekeknek a jóga?

Sok szülő ismeri a gyerekjóga fogalmát. Hallott már róla, esetleg utána is olvasott, de úgy gondolja, hogy ez az ő gyermekének nem való, hiszen nem tud megülni egy helyben a fenekén! De ez tévedés! Mármint az a része, hogy a gyerekjógán a csücsülést várnánk el egy gyermektől. A gyerekjóga óra teljesen más, mint a felnőtt verziója. Hogy miben különböznek egymástól? Miért jó a gyerekeknek a jóga? Ebben a cikkben erről olvashattok részletesebben, no meg a Jógakalandos Gyerekjógáról.

Bátainé Ligeti Zsófia vagyok, szülő és magyar szakos tanító. Legalábbis jelen cikk szempontjából ezek a szerepeim fontosak, mert ezek motiváltak arra, hogy gyerekjóga oktatóvá váljak. A tapasztalatom pedig az, hogy a nem jógázó felnőttek ilyenkor kétkedve és hitetlenkedve mondják: Gyerekeknek? Jóga? Igen!

Kezdjük is rögtön az első kérdéssel: gyerekjóga órán sok játékkal, mesével és utánzással vonjuk be a gyerekeket a gyakorlatokba, így már egészen fiatalon, 3 éves korban el lehet kezdni tanítani az alapokat. Ahogy pedig haladnak előre a korban, egyre több mindent lehet megmutatni nekik.

A cél a mozgás, amit minden gyermek imád!

Az óráim fontos részei a pozitív megerősítések és a relaxáció is, hiszen a gyerekjóga nem csak a testet, hanem a lelket is formálja.

A jógázás pedig nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy a gyerekeket ösztönözzük, figyeljenek a saját testük által küldött jelekre. Így hamar megtanulják, hogy a testünk nem csak azt cselekszi azt, amire utasítjuk, hanem fontos jeleket is küld arról, hogyan érzi magát. Ebben a folyamatban a légzőgyakorlatok sokat segítenek, amiből a gyerekjóga órákon jó párat el is sajátíthatnak. Gyakorolják, hogy milyen érzés befelé figyelni. A segítségünkkel és a gyakorlások által ki tudnak alakítani egy olyan színes belső világot, ami biztonságot és stabil alapot nyújt nekik. Ide mindig visszahúzódhatnak, ha békére, nyugalomra és önazonosságra vágynak a külvilág zajosságával szemben.

Mi is az a Jógakalandos Gyerekjóga?

Nem maradt más hátra, mint maga a Jógakalandos Gyerekjóga bemutatása.

A program megálmodója Bánhidi Dóra, aki várandóssága alatt kezdett el érdeklődni és foglalkozni azzal, hogy a legkisebbek számára is elérhetővé tegye a jógát. 2017-ben jelent meg az első jógás mesekönyv, az Erdei jógakaland. Azóta pedig még egy jógás mesekönyv, jógás társas- és kártyajátékok egész sora érhető el mindenki számára. A mindenki alatt pedig anyát, apát, nagymamát, nagypapát és persze a gyerekeket értem. De a játékokról, könyvekről részletesebben majd legközelebb írok.

Dóra megálmodta Jógaországot, ahol Durmi maci - a legfőbb jógi - él kis barátaival. A gyerekjóga órákon őket is elkísérhetik a gyerekek a kalandokon. A kisgyermekek megismerkedhetnek és barátságot köthetnek az ott élő Röpcsi bagollyal - aki nem szeret repülni -, Hopp nyuszival, Hamukával a borzzal, Kukkerral a vakonddal, Cingivel és Fintorral a kisegér tesókkal.

Pedagógusként és szülőként is tudom, hogy a mese milyen nagyszerű hatással van a gyerekekre. Rajtuk keresztül nem csak kalandok egész sorát élhetik át, de segítenek és útmutatást is adnak az érzelmeik megéléséhez, a mindennapok nehézségeinek legyőzéséhez. Melyik más mozgásforma illene hát jobban a mesékhez a jógánál, amely a kisgyermekek lelki világát szintén nagy mértékben fejleszti.

A gyermekkorban megkezdett jógázás az élet fantasztikus megalapozása lehet, hiszen a gyerekek a megtanult gyakorlatokkal már kis korban megteremhetik belső harmóniájukat.

Remélem sikerült meggyőznöm Téged is, és hamarosan személyesen is találkozunk Herenden vagy Veszprémben a mesés Jógakaland óráimon!

A pontos helyszínekről és időpontokról itt tájékozódhatsz.

Ha inspirálónak találtad ezt az írást, és szeretnél értesülni az új Hatszínvirágos cikkek megjelenéséről iratkozz fel a Hatszínvirág Hírlevelekre, ahol egy csokorba összegyűjtve kiküldjük a friss programokat, lehetőségeket és írásokat havi 1-2 alkalommal.

 
Ha szeretnél hetente többször, rövidebb Hatszínvirágos inspirációkat kapni kövess minket FB-on és Instán, ahol rövidebb egészség-, kreatív- és harmónia tippek, könyvajánlók, inspiráló képek, idézetek, zenék, gondolatébresztő kérdések várnak Rád.
 

Szeretettel,

Zsófi

Miért jó a gyerekeknek a jóga?
Scroll to top