Őszi bakancslista inspiráció

Neked mi szerepel az őszi bakancslistádon? 🙂 Szoktál időt szánni arra, hogy végiggondold mi az, amit meg szeretnél valósítani egy adott hónapban/évszakban? A mai bejegyzésben ehhez hozok egy kis inspirációt. :-)

Én 3 részre szoktam bontani, és összeírom az alábbiak szerint:
🍂 helyek
🤎élmények
🍇 ízek

Először fogok egy nagy papírt és felírok mindent, ami eszembe jut.

Utána bekarikázom a fókuszpontokat, azt a pár legfontosabb dolgot, amit mindenképp szeretném, ha megvalósulna.

Jól látható helyen tartom, és amikor tervezem a programjainkat, végiggondolom az adott hetemet, hónapomat, akkor figyelembe veszem. Ha eszembe jut vmi, akkor kiegészítem.

Kisgyerekes anyukaként mindig fogalmazok meg saját és családi élményeket is. Az utóbbiba bevonom a többieket is, közös programnak is remek. A gyerekek is élvezik és szeretik ezt. A Férjem nem az az álmodozós-tervezgetős típus, Ő inkább csak megszokta és beletörődött az efféle hóbortjaimba :-D, de a megvalósulás talán neki is hoz némi élményt :-D

Hajlamos vagyok túlzásba esni és több minden összegyűjteni, mint ami belefér (főleg a helyszínek terén), de ezt úgy fogom fel, mint egy inspirációs lista. Nem baj, ha nem valósul meg mind, ha csak a 70%-ot megvalósítom, már az is tökéletes. A lényeg a mindennapokban megélt élmények. :-)

Az idei nálam valahogy így néz ki:

🍂 helyek: Keszthely, Pécs, Zalaszántó Béke Sztupa (esetleg Dobogókő jó volna, de az már nem biztos, hogy bele is fér)
🤎élmények: séta az őszi erdőben legalább 2x, séta az őszi Balaton-parton, gesztenyegyűjtés a gyerekekkel, tökfaragás a gyerekekkel, őszi dekor készítése itthonra, őszi virág ültetés, kuckós olvasás, társas délután, Halloween party a barátokkal, séta Iregszemcsén a kertben a szülőházban, jóga a szabadban, meditáció a szabadban, Hatszínvirág őszi napló kitöltése a teraszon kuckózva
🍇 ízek: szilva, szilvalekvár projekt, szőlő, kék szőlő! (imádom), sok-sok sütőtök, egy új sütőtökös recept kipróbálása, sütőtökös leves, sütőtökös forróital, sült sütőtök sajttal (imádom a sütőtököt, itt a Blogon találtok pár receptet is hozzá ;-), gesztenyepüré tejszínhabbal

Ötletek és néhány inspiráló kérdés a saját listád elkészítéséhez:

  • Miket szeretsz az őszben?
  • Mik azok, amelyeket szeretnél átélni ebben az évszakban?
  • Mik azok az ízek, amelyeket szeretnél megkóstolni? Mik azok az ételek, amiket szeretnél elkészíteni?
  • Mik azok a helyek, ahova szeretnél eljutni?
  • Kikkel szeretnél időttölteni?

Gondold végig azt is/jelöld be, hogy mik a legfontosabbak, és hogy mikor volna időd rájuk.

Valósíts meg a listádból a héten legalább egyet!

Ha szeretnél eltölteni egy nyugodt órát önmagaddal, és megálmodni az előtted álló hónapok irányát, időt szentelni arra, hogy figyelj önmagadra, a vágyaidra, és hogy mi az, amit szeretnél megteremteni, létrehozni, behívni az életedbe, szeretettel ajánlom figyelmedbe a Hatszínvirág Önimereti Naplóinkat, ahol az írás és a meditáció és pár jól irányzott kérdés és gyakorlat segít, hogy tisztábban lásd az irányt és újra kapcsolódj önmagadhoz. Itt tudhatsz meg többet erről.
 

Hogy tetszett?

Ha inspirálónak találtad ezt az írást, és szeretnél értesülni az új Hatszínvirágos cikkek megjelenéséről iratkozz fel a Hatszínvirág Hírlevelekre, ahol egy csokorba összegyűjtve kiküldjük a friss programokat, lehetőségeket és írásokat havi 1-2 alkalommal.

 
Ha szeretnél hetente többször, rövidebb inspirációkat kapni tőlünk kövess minket FB-on és Instán, ahol rövidebb egészség-, kreatív- és harmónia tippek, könyvajánlók, inspiráló képek, idézetek, zenék, gondolatébresztő kérdések várnak Rád.

Szeretettel,

Mariann

Őszi bakancslista inspiráció
Scroll to top